Megjelenítve 1–10 / 22 találat

RENDEZÉS

NÉZET

  • A Szent

    2390 Ft

    Hogyan lett Eleanor Schreiberből Nora Sutherlin, egy katolikus pap szerelme, az Alvilág nevű BDSM-klub megtörhetetlen úrnője? Tiffany Reisz Eredendő bűnösök című sorozatában elénk tárta a mozaik darabjait, hogy aztán most, A szenttel elkezdje kirakni a képet.

    Nora kamaszkora egészen átlagos, amíg életébe bele nem sétál Marcus Stearns atya, az egyházkerület új papja. Attól a naptól kezdve már semmi nem olyan, mint volt, elkezdődik egy több évtizeden át tartó történet, amely tele van romantikával, vággyal, ugyanakkor titokkal és bűnnel terhelt. A végén mégis ott áll New York eddigi történelmének egyik legerősebb asszonya.
    De vajon képes lesz-e Nora elbúcsúzni a múlttól? Akar-e egyáltalán?

    A szent Tiffany Reisz Eredendő bűnösök – Az ártatlanság évei című sorozatának első kötete.

  • Anti-Justine

    1990 Ft

    A SZERZŐ AZ OLVASÓHOZ Milyen mentséget találhatna magának valaki, aki olyan könyvet bocsát a nagyvilág elé, mint az itt következő? Nekem van nem egy, de száz is. Egy író célja csakis olvasóinak elégedettsége lehet. Semmi nem szolgálja annyira az elégedettséget, mint a kellemes olvasmány. Fontenelle mondotta: „Nincs olyan bánat, amit ne ellensúlyozna egy óra olvasás.” Mármost valamennyi olvasmányok közül az erotikus műveké a legvonzóbb, kivált ha kifejező illusztrációk kísérik őket. Mikor már rég ráuntam a nők bájaira, kezembe került Dsds Justine-je. Felforrt tőle a vérem. Élvezni akartam, megőrjített a vágy: fogammal tépkedtem kancám mellét, hátracsavartam a karját… Röstelltem féktelenségemet, amelyet olvasmányom váltott ki, ezért magam is nekiláttam egy Erotikonnak, amely élvezetes ugyan, de nem kegyetlen; amely annyira felajzott, hogy képes lennék meghágni akár egy két láb magas, görbe lábú és púpos satrafát is. Vegyétek, olvassátok, és ugyanígy éreztek majd ti is.

    Fordította: Adamik Lajos

  • Az úrnő – Eredendő bűnösök 4.

    2390 Ft

    Az Eredendő Bűnösök sorozat befejező része ott folytatódik, ahol a harmadik kötet félbemaradt: Nora Sutherlin, az ünnepelt dominatrix, a híres erotikus szerző egy szobában találja magát, két férfi társaságában. Más körülmények között élvezné ezt a kis játékot, de most partnerei nem játszani akarnak.
    Hamarosan megérti: ha életben akar maradni, fogvatartói Seherezádéjává kell válnia, miközben bíznia kell abban, hogy szerettei – Wesley, Kingsley, de legfőképpen Soren – rá fognak jönni, hogyan mentsék meg.
    Egy halottal azonban nehéz vitázni, és Marie-Laurie, Kingsley nővére és Soren elhunytnak hitt neje minden, csak nem kompromisszumkész. Egy sértett nőnél pedig nincs veszélyesebb ellenség, és bár Nora mindezt tudja, lassacskán mindent elmesél az asszonynak arról, hogyan lett egy katolikus pap szeretője, miközben egyre mocskosabb részleteket tár fel a múltból…
    A háttérben Soren, Nora és Kingsley életének minden fontos szereplője csendben várakozik, hogy aztán az összekuszált szálakat kibogozva az olvasó is megtudja, kicsoda Nora Sutherlin valójában. Vagy legalábbis elhiggye, hogy tudja…

  • Bűvös rabság

    590 Ft

    A Stark-trilógia még nem ért véget!

    J. Kenner erotikus bestseller-sorozata még egy novellával bővült, amiből kiderül, mi lesz Nikki és Damien sorsa, és amelyben színre lép az új “Kínzó vágy” sorozat szívtipró és titokzatos főhőse is.

    Kizárólag ekönyvben!

  • Egy lány beállít az esküvőre

    2290 Ft

    Egy volt sulitársadnak végre bekötik a fejét, és te kerülsz a koszorúslányok népes csapatának élére. Neked már nem tudnak újat mutatni, annyiszor csináltad ezt végig. De mi van, ha ez az esküvő más lesz, mint a többi? Ha ügyesen kevered a szálakat, talán nem csak a menyasszony számára tartogat meglepetéseket a nászéjszaka… Forró szenvedély, kéjes izgalom és döntések hosszú sora vár rád – minden csak rajtad múlik! Ne feledd, bármelyik utat választod, fantasztikus éjszakában lesz részed. Ha pedig mohón belevetnéd magad az összes élménybe, csak lapozz vissza a könyv elejére, és válassz másik végzetet. A te vágyaid – a te törvényeid!

    Szeretnél közelebbről megismerkedni a jóképű vőféllyel, aki épp az esküvői sátor mögött gyakorolja a beszédét, és szüksége lenne egy kis segítségre?

    Vagy elénekelnél egy duettet az ifjú DJ-vel, akitől a közös produkció után sem kellene elszakadnod?

    És mi lenne, ha az esküvőszervező karjaiban kötnél ki, akinek nem csak az ültetési rend és a virágdíszek járnak ma este a fejében?

    Csak rajtad múlik…

    A Helena S. Paige írói álnév, amely három barátnőt takar. Hármójuk stílusa, tapasztalatai nőként és szerzőként egyesülnek Helena S. Paige karakterében, aki olyasmit is papírra mer vetni, amit más kimondani sem volna képes pironkodás nélkül. Első könyvük, az Egy lány belép a bárba fergeteges sikernek bizonyult hazánkban és világszerte – és már itt is a folytatás! A sorozat kötetei zavarba ejtően szórakoztató és izgalmas, interaktív olvasmányok, amelyekben a történetet az olvasó döntései alakítják. Ám akármilyen irányt vesz a sztori, a happy end mindig garantált…

  • Egy lány belép a bárba

    2290 Ft

    Interaktív erotikus regény. A legjobb barátnőd az utolsó utáni pillanatban mondja le a bulit, amikor te már ott állsz egy zsúfolt bár kellős közepén talpig díszben – egyedül. Pedig nem volt egyszerű menet, amíg megalkottad a tökéletes frizurát, a sminket, és kiválasztottad a megfelelő ruhát. Kár lenne veszni hagyni ezt az ígéretes estét… Akkor, mi legyen? Vagy inkább: ki legyen? Nekiállsz tequilázni a híres rocksztárral? A stílusosan elegáns, sármos milliárdossal ütöd el az időt? Vagy inkább az angyalarcú pultosfiú az eseted, akinek minden porcikája bűnre csábít? És mi van az izmos testőrrel, aki felajánlott egy fuvart a főnöke mesés sportkocsijával? Ha egyik lehetőség sem jön be, hazaérve még mindig becsöngethetsz a szexi új szomszédhoz… Egy biztos: akárhogy is döntesz, feledhetetlen éjszakában lesz részed! Ha pedig mohón belevetnéd magad mindegyik kalandba, nincs más dolgod, mint visszalapozni a könyv elejére. Csak rajtad múlik, mi történik. A te vágyaid. A te törvényeid. A te történeted. A Helena S. Paige írói álnév mögött valójában három barátnő rejtőzik. Paige Nick elismert reklámszövegíró, aki saját rovatot vezet a dél-afrikai The Sunday Timesban; szexről, pasikról, mindenféle hétköznapi elmebajról. Helen Moffett szabadúszó újságíró, költő, szerkesztő, aktivista és akadémikus, Trinidadtól Alaszkáig számtalan helyen tart előadásokat – és rajong a flamencóért. Sarah Lotz forgatókönyvíró, regényíró. Számos álnéven publikál: S. L. Grey-ként horrorregények szerzője, Lily Herne néven pedig ifjúsági könyveket ír. Hármójuk stílusa, nőként és szerzőként szerzett tapasztalata egyesül Helena S. Paige karakterében, aki olyasmit is papírra mer vetni, amit más kimondani sem volna képes pironkodás nélkül.

  • Éhség

    2290 Ft

    Amikor Stockholmban egy sikeres vállalatvezető rituális gyilkosság áldozata lesz, Jeanette Kihlberg rendőrfelügyelőnek félbe kell szakítania a halott bevándorló fiúk ügyében folytatott nyomozást.

    Több különös részlet bosszúra utal – de vajon mi állhat az eset hátterében?

    Sofia Zetterlund pszichológusnőt kérik fel, hogy segítsen elkészíteni a tettes profilját. Ám két nő közt kialakulóban lévő szerelmi viszony megnehezíti a közös munkát.

    Jeanette eközben az eltűnt Victoria Bergman után is tovább kutat. A nyomok egy sigtunai internátushoz majd Dániába vezetik, és lassan feltárulnak előtte a múlt mélyre temetett titkai. Sofia eközben kétségbeesetten próbál visszatalálni a valódi énjéhez.

    Az Éhség a Victoria Bergman-trilógia második kötete. Akárcsak a Bomlás, a második rész is tele van meglepetésekkel, szédítő fordulatokkal, és a befejezés sem kevésbé váratlan.

  • Elmerülve (A Mystique-Club)

    1990 Ft

    A titokzatos Árvay Gréta erotikus regénye egy szimultán történetfüzér. Budapesti figurákat látunk bolyongani a városi dzsungelben, embereket, akik nagyon különböző társadalmi helyzetből érkeznek, nagyon különböző életélményeket cipelnek magukkal, és nagyon különböző problémákkal küzdenek, de egyvalami közös bennük. Problémáik megoldását (vagy egyszerűen csak vágyaik beteljesülését) egy swingerklubban, a Mystique-ben találják meg. Egymásban elmerülve oldódnak fel feszültségeik. Otthontalanságuk otthona a ház – ahol egymásnak esnek. A háttérben zátonyra futott párkapcsolatok, kiégett sikeremberek, törtető libák és érzékeny művészek hol könnyeden derűs, hol nagyon is drámai sorstörténete.
    Árvay Gréta ELMERÜLVE című regénye egy örvénylő, buja bacchanália.

  • Féktelen szerelem

    2290 Ft

    Regina, a félénk vidéki lány a főiskola befejezése után New Yorkba költözik. Mikor állást kap a New York-i közkönyvtárban, úgy érzi, élete álma beteljesült. Egy napon véletlenül tanúja lesz, ahogy az élvhajhász fiatal milliárdos, Sebastian a könyvtár egyik olvasótermében a szerelmi tettek mezejére lép. Hirtelen vágy ébred a lányban, amin alig bír uralkodni. Miután megismerkedik a szende kislányból lett fétismodell, Bettie Page szexuális öntudatra ébredésének történetével, Regina reménykedni kezd, hogy az erotika segítségével talán neki is sikerülhet elcsábítani a férfit, akit szeret. De vajon meddig kell elmennie a gátlásos Reginának, hogy egy olyan befolyásos férfi vágyait felkorbácsolja, mint Sebastian?… „Egy korábbi regényem előkészítése során rengeteg interjút készítettem, és volt egy név, ami állandóan felbukkant: Bettie Page. Az ötvenes évek kultikus fétismodellje, a szexuális téren felszabadult nő szimbóluma. Korábban észre sem vettem, milyen sokan gondolnak még ma is így rá! Elkezdtem kutatni utána, és hamarosan megértettem, hogy Bettie a nyughatatlan erotikát testesítette meg egy olyan korban, amikor a BDSM még csak a férfiak szórakozása volt. Ma, amikor már a hétköznapi nőket is egyre jobban érdeklik a szexuális játékok, ő a tökéletes ikon!” – Logan Belle

  • Forró rabság

    2390 Ft

    A Stark-trilógia első része.
    Egy férfi, aki mások szenvedélyével játszik…
    Egy nő, aki belemegy a játékba, de nagy árat kér érte…
    Damien Stark sportolóból lett milliárdos, akinek nem sokan mernek nemet mondani.
    Nikki Fairchild az egyetlen nő, aki felkorbácsolja a szenvedélyét.
    Milyen titkokat rejteget Niki, az egykori szépségkirálynő?
    És milyen démonok üldözök Starkot?
    Ki bírja tovább ezt a kíméletlen játékot?
    A Forró rabság szexi, provokatív és lebilincselő. Csak felnőtt olvasóknak!