Búcsú a Monarchiától

1990 Ft

Berzeviczei és kakaslomniczi Berzeviczy Albert (Berzevice, 1853. június 7. – Budapest, 1936. március 22.) magyar politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, vallás- és közoktatásügyi miniszter, képviselőházi elnök. Politikai pályafutásán kívül jelentős a kultúra és a tudomány terén kifejtett működése. 1923 és 1936 között a Kisfaludy Társaság elnöke, 1932-től haláláig pedig a Magyar Pen Club elnöke, a bécsi és a berlini tudományos akadémia, valamint a nápolyi Academia Postiana levelező tagja volt. Összesen 48 kiadvány szerzője és 3 társszerzője. Háborús naplója kivételes kordokumentum, mely a napi belpolitikai események mögött felsejlő nagyhatalmi politikai játszmák története is. Berzeviczy beszámol a hátország háború alatti mindennapjairól is. Leírja, hogy már 1914 augusztusában felborult a vasúti menetrend, és szeptemberre megteltek a pályaudvarok a frontokról visszatérő sebesültekkel. 1915 áprilisában pedig, amikor Bécsbe látogatott, azzal szembesült, hogy a császárvárosban bevezették a kenyérjegyeket, amivel Budapesten addig még nem találkozott. A következő év őszén nagy fájdalommal járt számára – akárcsak a többi falubélinek –, hogy a berzevicei templom harangjait ágyúöntés céljából levették és elszállították, neki pedig csak hosszas közbenjárás után sikerült a legnagyobbat megmentenie. Berzeviczy háború alatti lelkiállapota türközi a magyar társadalom viszonyát a konfliktushoz. Az oroszok ellen a Kossuth-nótát énekelve hadba vonuló katonák láttán még elérzékenyült, könnybe lábadt a szeme, és bizakodva tekintett a jövőbe. Az elhúzódó harcok, a nélkülözés és az óriási veszteségek azonban később csak fokozták a kiábrándultságát és a békevágyát. Felismerte, hogy ez az első olyan háború az emberiség történetében, amelyben nem a katonák száma és egyéni bátorsága, hanem a hadseregek mögött álló anyagi erő fogja eldönteni a konfliktus kimenetelét.
Berzeviczy naplófeljegyzéseinek nagyjából kétharmadát az 1914–1916 közötti események leírása teszi ki, ám viszonylagos töredékessége ellenére naplója további része is rendkívül érdekes. A közelgő katasztrófát érzékelve egyre pesszimistábbá vált, és aggodalommal töltötték el az 1917 utáni belpolitikai események fejleményei is: sem az Esterházy- sem pedig a harmadik Wekerle-kormányt nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az országot kivezesse a nehéz helyzetből, a választójog – szerinte – radikális reformját pedig ellenezte. Mivel az írást a világháború befejeztével sem hagyta abba, ezért képet kaphatunk arról, hogy miként élte meg a polgári demokratikus forradalom, majd az 1919 augusztusa és novembere között hatalmon lévő Friedrich-kormány időszakát, 1920 tavaszán pedig Horthy kormányzóvá választását.
„Ebben a nagy háborúban az ember eltűnődni kénytelen afölött, hogy tulajdonképpen mi értéke van az igazságnak vagy inkább, hogy létezik-e emberi dolgokban általában abszolút igazság? Látjuk, hogy ma milliók ontják vérüket a legellentétesebb igazságokért, s látjuk, hogy ki a becsületes és okos ember – mert hiszen lehetetlen, hogy az ellenséges külföldiek ne volnának –, ki igaznak tart olyan dolgokat, amelyek ellen a mi lelkünk föllázad, és hazugnak, álnoknak, gonosznak tart sok olyat, aminek igazságáért, becsületes és helyes voltáért mi életünket tesszük kockára! Szomorú bizonyossággal kell koncentrálnunk, hogy az egész világon a mi igazságunknak sokkal kevesebb híve van, mint annak, amit ellenségeink tartanak igaznak!”

A letölthető könyv EPUB formátumú.

Cikkszám: 9789632277035 Kategóriák: , , ,

Berzeviczei és kakaslomniczi Berzeviczy Albert (Berzevice, 1853. június 7. – Budapest, 1936. március 22.) magyar politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, vallás- és közoktatásügyi miniszter, képviselőházi elnök. Politikai pályafutásán kívül jelentős a kultúra és a tudomány terén kifejtett működése. 1923 és 1936 között a Kisfaludy Társaság elnöke, 1932-től haláláig pedig a Magyar Pen Club elnöke, a bécsi és a berlini tudományos akadémia, valamint a nápolyi Academia Postiana levelező tagja volt. Összesen 48 kiadvány szerzője és 3 társszerzője. Háborús naplója kivételes kordokumentum, mely a napi belpolitikai események mögött felsejlő nagyhatalmi politikai játszmák története is. Berzeviczy beszámol a hátország háború alatti mindennapjairól is. Leírja, hogy már 1914 augusztusában felborult a vasúti menetrend, és szeptemberre megteltek a pályaudvarok a frontokról visszatérő sebesültekkel. 1915 áprilisában pedig, amikor Bécsbe látogatott, azzal szembesült, hogy a császárvárosban bevezették a kenyérjegyeket, amivel Budapesten addig még nem találkozott. A következő év őszén nagy fájdalommal járt számára – akárcsak a többi falubélinek –, hogy a berzevicei templom harangjait ágyúöntés céljából levették és elszállították, neki pedig csak hosszas közbenjárás után sikerült a legnagyobbat megmentenie. Berzeviczy háború alatti lelkiállapota türközi a magyar társadalom viszonyát a konfliktushoz. Az oroszok ellen a Kossuth-nótát énekelve hadba vonuló katonák láttán még elérzékenyült, könnybe lábadt a szeme, és bizakodva tekintett a jövőbe. Az elhúzódó harcok, a nélkülözés és az óriási veszteségek azonban később csak fokozták a kiábrándultságát és a békevágyát. Felismerte, hogy ez az első olyan háború az emberiség történetében, amelyben nem a katonák száma és egyéni bátorsága, hanem a hadseregek mögött álló anyagi erő fogja eldönteni a konfliktus kimenetelét. Berzeviczy naplófeljegyzéseinek nagyjából kétharmadát az 1914–1916 közötti események leírása teszi ki, ám viszonylagos töredékessége ellenére naplója további része is rendkívül érdekes. A közelgő katasztrófát érzékelve egyre pesszimistábbá vált, és aggodalommal töltötték el az 1917 utáni belpolitikai események fejleményei is: sem az Esterházy- sem pedig a harmadik Wekerle-kormányt nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az országot kivezesse a nehéz helyzetből, a választójog – szerinte – radikális reformját pedig ellenezte. Mivel az írást a világháború befejeztével sem hagyta abba, ezért képet kaphatunk arról, hogy miként élte meg a polgári demokratikus forradalom, majd az 1919 augusztusa és novembere között hatalmon lévő Friedrich-kormány időszakát, 1920 tavaszán pedig Horthy kormányzóvá választását. „Ebben a nagy háborúban az ember eltűnődni kénytelen afölött, hogy tulajdonképpen mi értéke van az igazságnak vagy inkább, hogy létezik-e emberi dolgokban általában abszolút igazság? Látjuk, hogy ma milliók ontják vérüket a legellentétesebb igazságokért, s látjuk, hogy ki a becsületes és okos ember – mert hiszen lehetetlen, hogy az ellenséges külföldiek ne volnának –, ki igaznak tart olyan dolgokat, amelyek ellen a mi lelkünk föllázad, és hazugnak, álnoknak, gonosznak tart sok olyat, aminek igazságáért, becsületes és helyes voltáért mi életünket tesszük kockára! Szomorú bizonyossággal kell koncentrálnunk, hogy az egész világon a mi igazságunknak sokkal kevesebb híve van, mint annak, amit ellenségeink tartanak igaznak!”