Kétharmados túlzáskormányzás

2700 Ft

Sárközy Tamás szerint a második Orbán-kormány nem maffiaállam, de nem is önálló, mások számára követendő magyar modell. Úgy véli, meg kellene szüntetni a „túlzáskormányzást”, véget kell vetni a szakadatlan forradalomnak és a szükségtelen nemzeti szabadságharcnak. Stabilizálni kell az állam működését, meg kell szüntetni a kaotikus, gondolatnál is sebesebb frakció-törvényhozást. A kormányzás terén is középútra kell kerülni – nemzeti kormányzást kell megvalósítani, az Európai Unió gazdasági és jogi alapértékeinek tiszteletben tartásával.
Sárközy Tamás legújabb könyve átfogó képet ad a második Orbán-kormány teljes kormányzati ciklusáról, és érzékelteti a 2018-ig terjedő kormányzati periódusban fennálló lehetőségeket.

A hatalom sose szerette, ha valaki középen áll – Szolón törvényben rendelkezett arról, hogy az ilyen szedje a sátorfáját Athénból. Sárközy Tamás évtizedek óta nem hajlandó egyik oldalra sem állni. „Harag és részrehajlás” nélkül értékel; ugyanolyan higgadtan mond véleményt a „gondolatnál is gyorsabb jogalkotásról” vagy az „irányított nemzeti kapitalizmusról”, mint a stadionépítési programról vagy a várható jövőről. Az ilyen vagy olyan előjelű populista summázatokhoz szokott választópolgár nem győz csodálkozni: jé, ezt így is lehet nézni? Egészen egyedi hangvétel ez a szakmaiságot és bírálatot hol kedélyes, hol cinikus megjegyzésekkel ötvöző stílus, benne az érintettség (szem- és fültanúság) váratlanul fel-felbukkanó adomáival.
Tábori Zoltán

A letölthető könyv EPUB formátumú.

Cikkszám: 9789633551929 Kategóriák: , , ,

Sárközy Tamás szerint a második Orbán-kormány nem maffiaállam, de nem is önálló, mások számára követendő magyar modell. Úgy véli, meg kellene szüntetni a „túlzáskormányzást”, véget kell vetni a szakadatlan forradalomnak és a szükségtelen nemzeti szabadságharcnak. Stabilizálni kell az állam működését, meg kell szüntetni a kaotikus, gondolatnál is sebesebb frakció-törvényhozást. A kormányzás terén is középútra kell kerülni – nemzeti kormányzást kell megvalósítani, az Európai Unió gazdasági és jogi alapértékeinek tiszteletben tartásával. Sárközy Tamás legújabb könyve átfogó képet ad a második Orbán-kormány teljes kormányzati ciklusáról, és érzékelteti a 2018-ig terjedő kormányzati periódusban fennálló lehetőségeket. A hatalom sose szerette, ha valaki középen áll – Szolón törvényben rendelkezett arról, hogy az ilyen szedje a sátorfáját Athénból. Sárközy Tamás évtizedek óta nem hajlandó egyik oldalra sem állni. „Harag és részrehajlás” nélkül értékel; ugyanolyan higgadtan mond véleményt a „gondolatnál is gyorsabb jogalkotásról” vagy az „irányított nemzeti kapitalizmusról”, mint a stadionépítési programról vagy a várható jövőről. Az ilyen vagy olyan előjelű populista summázatokhoz szokott választópolgár nem győz csodálkozni: jé, ezt így is lehet nézni? Egészen egyedi hangvétel ez a szakmaiságot és bírálatot hol kedélyes, hol cinikus megjegyzésekkel ötvöző stílus, benne az érintettség (szem- és fültanúság) váratlanul fel-felbukkanó adomáival. Tábori Zoltán