Megjelenítve 11–20 / 120 találat

RENDEZÉS

NÉZET

  • A szerelem iskolája

    1990 Ft

    A huszonhárom éves Emma kínzó öröksége és démonai elől menekülve maga mögött hagyja Londont, hogy a festői szépségű Yorkshire-ban új életet kezdjen egy előkelő leányiskola tanítónőjeként. Az ígéretes állás azonban nemcsak lehetőségeket, de buktatókat is rejt magában: Emmának ugyanis az irodalom mellett a szerelem tudományába is be kell vezetnie ifjú tanítványait. Mit tegyen egy fiatal nő, aki semmivel sem tapasztaltabb diákjainál, aki eddigi élete során inkább volt nevetség, mint vágy tárgya, és aki már keserűen beletörődött, hogy vénkisasszonyként öregszik meg az iskola oltalmazó falai között? Emma tapasztalatlansága beismerésével nemcsak állását kockáztatná, de őt üldöző, gonosz nagybátyjának is könnyen áldozatul eshetne. Nem marad más választása, mint hogy olyasvalakitől kérjen felvilágosítást, aki ezen a téren kellően tapasztalt. Közel s távol mindössze egy ilyen embert ismer: a köztudottan rossz hírű, léha és buja, de szívdobogtatóan jóképű festőt, Lord Nicholas Chamberst. A mogorva és magának való férfi kezdetben nehezen áll kötélnek, végül alkut ajánl Emmának: őszinte válaszokat ad a kérdéseire, ezek árát azonban maga szabja meg…

    Donna MacMeans (Casanova érintése) érzelmekben és fordulatokban gazdag regénye egy fiatal, kétségeivel küszködő lélek hányattatásait mutatja be a viktoriánus Anglia prűd világában – egy olyan közegben, ahol nem könnyű őszintének lenni, ám arra, aki elég bátor a tanuláshoz és a tapasztaláshoz, végül rátalálhat a boldogság.

  • A szerelem kézikönyve

    2390 Ft

    Mit tennél, ha a sors őrangyalnak rendelt volna valaki mellé? Mit tennél, ha két hét alatt kellene bebizonyítanod neki, hogy az élet szép? Megtanítani a szerelemre – és az élet szeretetére.

    Adam Basil és Christine Rose a sors kegye által különös helyzetben találkoznak, és ez a találkozás mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Adam éppen egy dublini híd pereméről készül a mélybe ugrani, mikor a lány arra téved. Christine megpróbálja lebeszélni az öngyilkosságról, végső elkeseredésében alkut köt vele; a férfi 35-ik születésnapja előtt a lány bebizonyítja, hogy az élet szép és élni érdemes.

    Christine veszélyes úton vezeti Adam-ot, fogy az idő, és a romantikus esték, vad kicsapongások és a rég elfeledett vagy feladott álmok megvalósulása egyre közelebb hozza őket egymáshoz. Christine úgy érzi, Adam nem csak az újra megtalált életkedvből merít energiát, hanem a szerelemből is…

    A romantikus, sokszor torokszorító és fergetegesen humoros regény Cecelia Ahern eddigi legjobbja, valódi életigenlő könyv azoknak, akik hisznek a szeretet megváltó erejében.

  • A szerelem ünnepe

    1990 Ft

    A harmincas éveiben járó Lauren évek óta hiába várja, hogy barátja, a karrierjének élő Todd eljegyezze. Amikor megtudja, hogy a húga gyermeket vár, saját élete miatt érzett keserűségében nem tud felhőtlenül örülni testvére boldogságának. Ekkor elhatározza, hogy szakít Todd-dal, és megpróbálja megtalálni azt a férfit, akivel végre révbe érhet az élete. Egy szerencsés véletlen folytán nem is kell sokáig keresgélnie: a sors az útjába sodorja Roostert, aki, úgy tűnik, maga a tökéletes férfi. De vajon elegendő-e egy tartós kapcsolathoz az ellenállhatatlan vonzalom és a biztonság, amelyet a másik jelenlétében érzünk, ha közben semmit sem tudunk róla?

    Az amerikai sikerszerző, Debbie Macomber (Egy új kezdet) legújabb könyvében, a Blossom Street-sorozat második részében a tőle megszokott könnyedséggel és érzelmességgel mesél a boldog házasság titkairól, a szerelem és a szeretet megtartó, összekötő erejéről.

  • A szív titkai

    1790 Ft

    Jo Marie, aki nemrég vesztette el a férjét, elhatározza, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét, hátha így elfeledheti bánatát. Seattle-t a háta mögött hagyva egy családias kisvárosba, Cédrusligetbe költözik, ahol vásárol egy panziót, a Rózsakikötőt. Szép lassan elkezd beilleszkedni a kisváros színes közösségé be, miközben megérkeznek a panzió első vendégei is. Mindketten hosszú évek után térnek vissza gyermekkoruk helyszínére, hogy szembenézzenek múltjukkal. Abby életére egy végzetes baleset vet árnyékot, míg Joshnak haldokló mostohaapjával kell tisztáznia kapcsolatát. Magányukat – legalábbis eleinte – csak az otthonos panzió és annak kedves háziasszonya oldja. Ám a Rózsakikötő többnek bizonyul egyszerű szálláshelynél. Igazi menedékké válik a lelki terheiket cipelő hősök számára, akik végül egészen más emberként távoznak, mint ahogy ideérkeztek. A közkedvelt írónő, Debbie Macomber új sorozatának első kötete ez a regény, amelyben egy fiatal nő lassú lelki gyógyulását követheti nyomon az olvasó.

  • A szökőkút

    2690 Ft

    A festőtehetséggel megáldott egyetemista lány, Barbara fiatalon elveszíti az édesanyját, akinek a halálát sosem tudja teljesen feldolgozni. Épp a szemeszter végi szünidőt tölti otthon, amikor rádöbben, hogy özvegy édesapja egy nála jóval fiatalabb nő mellett keresi a boldogságot. Mindenáron szabadulna a fojtogató légkörből, így kapóra jön neki George, a feltörekvő iparos házassági ajánlata. De vajon jól döntött, amikor igent mondott a frigyre? Erkölcsös-e elfogadnia férjétől az anyagi biztonságot, ha tisztában van azzal, hogy a férfi közben becstelenül érvényesül? Helyesen teszi-e, ha nem utasítja vissza a közeledését, holott tudja, hogy hites ura a testi élvezetek terén mással is meglehetősen bőkezű? És legfőképp: maradjon-e George mellett, ha a férfinak a házasság csupán eszköz céljai elérésében?
    Barbara fuldoklik a magányban, gyermekei és a festészet jelentik számára az egyedüli menedéket. Hősiesen küzd a házasságáért, hogy elfojtsa a benne erősödő balsejtelmet: talán nem is élete nagy szerelméhez ment feleségül. Az őt emésztő kételyekre végül egy tragikus kimenetelű esemény adja meg a választ.

    Mary Nichols (Az ékszer, Lány a tengerparton), a történelmi romantika mestere megindító történetében egy angliai család életét eleveníti meg az első világháborút követő évekből, ötvözve a romantikus lányregény és a keserű fejlődéstörténet jellemzőit.

  • A szultán asszonya

    2790 Ft

    Egy angol szűz az afrikai háremben. A 17. század végén járunk. A két szolgálóleányával londoni jövendőbelijéhez tartó szőke angol lány, Alys hajóját kalózok támadják meg. A barbárok a szép szüzet a szultánnak szánják, s Meknészben nagy haszonnal el is adják a háremébe. Egy nap a rabszolga Núsz-Núsz, a szultán fekete írnoka a gyógyfüvesnél hagyja a szultán főfelesége által rendelt szerek listáját, és amikor visszatér a boltba, a kereskedőt holtan találja. Azonban a valódi bérgyilkos helyett az ártatlan írnokot fogják le. Alyshez hasonlóan az írnokra is szörnyű sors vár. Szorult helyzetükben egymásnál keresnek menedéket. A fekete szudáni fiú és a fehér angol lány egymásba szeretnek, s együtt szőnek terveket a menekülésre. Ám mielőtt kiszabadulnának az udvari élet poklából, egymásban is kételkedve élnek át pestisjárványt, hárembeli intrikákat, mérgezési kísérleteket és egy dühöngő szultánt, aki a nőket csak szexuális játékszernek tekinti. Vajon sikerül elkerülniük balsorsukat és megmenekülni a biztos halálból? S milyen élet vár rájuk a fehér Európában? Fordította: Kocsis Anikó, Szigethy-Mallász Rita  

  • A táncmester

    2390 Ft

    Julia Midwinter kalandvágyó, életvidám, gyönyörű nő. A vidéki élet éppen ezért felér számára egy kalitkával. Menekülne a nyomasztó titkokkal teli mindennapokból, a kötelességei, anyja vigyázó, szigorú tekintete elől, ám olybá tűnik, erre semmi lehetősége. Egy nap azonban váratlanul a falujukba érkezik egy jóképű, londoni férfi, Alec Valcourt, aki valami igazán különlegeset tudna mutatni a helybélieknek – már ha lenne rá lehetősége -: a tánc művészetét. Julia édesanyja ugyanis betiltott minden táncot, az okok azonban már a feledés homályába vesznek…
    Ahogy Alec és Julia kapcsolata elmélyül, lassan úgy derül fény a régmúlt titkaira, ami nemcsak a két fiatal számára hozhat megváltást, de végre a falu is új életre kelhet.
    Julie Klassen legújabb regényében a tizenkilencedik századi táncmesterek és a tánctanítás izgalmas és lenyűgöző világába nyerhet bepillantást az olvasó, miközben végigkövetheti két fiatal titkokkal és nehézségekkel tarkított egymásra találásának történetét.

  • A vágyak tengerén

    1990 Ft

    Lydia Pallas zaklatott gyermekkorát maga mögött hagyva másra sem vágyik, mint hogy biztonságos és nyugodt életet teremtsen magának, ami nem bizonyul egyszerű feladatnak a tizenkilencedik század végi Bostonban. Amikor fordítóként alkalmazzák az amerikai haditengerészetnél, úgy érzi, lassan révbe ér. Csendes magányát azonban alaposan felkavarja a titokzatos és jóképű Alexander Banebridge megjelenése.
    A férfit egyetlen cél vezérli: egy múltbéli hibát szeretne jóvátenni, ehhez azonban szüksége van a remek nyelvérzékkel rendelkező Lydiára. A közös munka során a két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, ám amikor sötét erő fenyegeti a boldogságukat, Lydiának nemcsak a nyugalmát, de az életét is kockára kell tennie, hogy Alexnek és neki esélyük legyen a közös jövőre.
    Elizabeth Camden izgalmas és érzelmes regényében egy fiatal nő hosszú, kalandos útra indul a nyüzsgő bostoni kikötőből Vermont vadregényes tájaira, és a saját életében is megtapasztalja: az igaz szerelem minden áldozatot megér.

  • Ahol a szivárvány véget ér

    1990 Ft

    A nagysikerű Ui.: Szeretlek írónője ebben az elbűvölő regényében két gyerekkori jó barátról mesél, akikkel a végzet furcsa játékot űz… Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és egy életre szóló véd- és dacszövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve…A sors fura szerzet: újra és újra elválasztja egymástól Rosie-t és Alexet, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de az a varázslatos kötelék, ami összekötötte őket, életük minden öröme és bánata közepette megmarad. Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

  • Álruhás szerelem

    1990 Ft

    A gyönyörű, ámde fennhéjázó Margaret Macy kiváltságos és védett életet él, udvarlók hada veszi körül, köztük a tudós Nathaniel Upchurch, valamint a férfi bátyja, a jóképű szoknyapecér, Lewis. Margaret apjának váratlan halála azonban mindent megváltoztat: anyja újból férjhez megy, és a lány mostohaapjának egyetlen célja, hogy megszerezze a rá váró örökséget. Ennek érdekében attól sem riad vissza, hogy erőszakot alkalmazva hozzá kényszerítse a lányt az unokaöccséhez.
    Mivel Margaret senkitől sem remélhet segítséget, elszökik otthonról. Kevéske pénze fogytán, így kénytelen munkát vállalni: egy vidéki udvarházba szegődik szobalánynak. Nem kell mást tennie, mint hogy megőrizze inkognitóját, amíg hozzá nem jut az örökségéhez. Munkaadóinak egyike azonban nem más, mint Nathaniel Upchurch, akit a lány korábban kikosarazott abban a reményben, hogy a férfi bátyjához mehet hozzá…

    Julie Klassen elragadó romantikus regényében nemcsak az érzések kavalkádjába, de a vidéki udvarházak személyzetének mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk.